Kertai Csenger könyve az egzisztenciális elveszettség megmutatkozása, feltárulása, keresés és kísérlet, amely össze próbál kapcsolni írásmódokat útkeresésekkel, olyan utak keresésével, amelyek megtartanak a világban és ki is vezetnek belőle, legalábbis irányt mutatnak. Ennyiben kritikus az „irodalmisággal” szemben is.
A váltások a szövegben elnémulások és eltűnések, az eltérő megszólalások feltámadások. A szöveg lépten-nyomon megidézi Kierkegaard Vagy-vagyának hangjait, és keresi az ugrást az esztétikaiból az etikai, aztán az etikaiból a vallási tapasztalat felé. És, mivel az útja nem rajzolódik, nem rajzolódhat ki világosan, szerencsére az sem látszik, merre vezethet tovább. Ez az előnye az elveszettségnek, a lehetőségek ígéretes és nyomasztó, kilátástalan sokasága. Megejtő bátorságról tesz mindez tanúbizonyságot, hangok vesznek el és születnek meg műnemeiben, és megmutatkozik, hogy aki elveszti életét, végül mégis megtalálja azt.
Vári György