Ajuszi nyolcvanhat múlt, amikor a történet elkezdődik, én hatvanhét leszek. Ő az anyám. Soha, kicsi korom óta ennyi időt nem töltöttünk együtt, és nem beszélgettünk ennyit soha, legfeljebb magzatkoromban, amelyre csak ő emlékezhet.
A kalandor, aki a két háború között élt, akárcsak az Ajuszi, Stroschneider, korának legismertebb kötéltáncosa volt, embereket tévesztett meg, parafenoménnek tartotta magát. Sejtettem, hogy ez az a Tosnájder, akiről gyerekkoromban annyit hallottam apámtól, anyámtól.
Beszélgettünk, hallani akartam ezekről az emberekről, akiket alig ismertem.
